AdventuresEverywhere
Trip to New York City
2018. július 27., péntek

A kedd délutáni program egy NY-i buszos városnézés, majd egy két és fél órás szabadidős program volt. Az egyetemtől a Manhattanbe kb. 1 órába telt az út, az elsőként pedig a Battery Parknál álltunk meg, ahonnan látható volt a Szabadság szobor. Sajnos csak kb. 10 percet kaptunk körbenézni és fényképezkedni, hogy tartsuk az időbeosztást. Az idegenvezető (akit a parknál vettünk fel) közben mesélt a felhőkarcolókról meg a városról. Másodjára a 9/11 Memorial South Poolnál szálltunk le a buszról. Ez az emlékmű igazából az ikertornyok helyére épített medence, amely a 2001. 09. 11-es terrortámadásnak állít emléket. Miután újból visszaszálltunk a buszra, hosszabb keringés következett, majd a Central Park mellett, a Columbus Circle-nél szálltunk le újból, szintén rövid időre. A következő buszraszállás után immár az utolsó megállóhely felé tartottunk: a Rockefeller Center mellet szálltunk le. Innentől  (ekkor volt kb. 6 óra) mindenki oda ment, ahova szerett volna, a lényeg az volt, hogy 9-kor indul a busz az Empire Building mellől.

  

  

   

Nekem igazából nem volt semmi konkrét elképzelésem, úgy voltam vele, hogy minden, ami szembejön, azt megnézem. A buszos városnézés során elhaladtunk az M&M's World Store* és a Times Square mellett, úgyhogy ebben a kettőben biztos voltam. Először az előbbit találtam meg, de nem mutatott semmi újat, ugyanis 5 éve már voltam a Las Vegas-i üzletben és a termékek most is ugyanezek voltak. Azért vettem egy kis zacskó mini, karamellás, csokis és crispy-s M&M's-t. A visszajáróból pedig tekertem egy pennyt.

Nagy meleg lévén betértem egy Starbucksba is és rendeltem egy karamellás frappuccinot. Nos. Budapesten ittam már jó pár karamellás frappuccinót különböző Starbucksokból, de ez az összeset kenterbe verte. Arról nem is beszélve, hogy nem említettem, hogy nem kérek bele kávét, mivel nem szeretem, de egyáltalán nem éreztem az ízét. Imádtam.

 

Pár lépésre a Starbuckstól elértem a Times Square-ig, de ezt se találtam meg elsőre, mert a telefonra letöltött térkép fél utcával arrébb mutatta, miközben ott álltam a közepén. Hát a valóságban nem így képzeltem el. Vagyis tényleg teli van kivetítővel meg minden, de a filmekben – szerintem – kicsit jobban fel van turbózva, szóval nekem ez egy picit csalódás volt. Times Square után betértem egy Target-be, hogy vegyek néhány cuccot, amit a repülés miatt otthon kellett hagynom, majd elmentem az Empire Building-hez. Bementem az épületbe is, de nem álltam sorba, mert már csak egy óra volt a buszra szállásig és nem voltam biztos abban, hogy ennyi idő elég lesz a sorbanálláshoz és a programhoz is, így tekertem még egy New Yorkos pennyt, majd a Walgreensben elütöttem az időt.

Így utólag sajnálom, hogy csak ennyi időnk volt várost nézni, szóval mindenképp szeretnék visszatérni, mert még van pár tétel a "bakancslistámon" ebből a városból.

*Az M&M's World Store azért különleges, mert a világon csak néhány helyen (Las Vegas, New York, Orlando, London) van ilyen márkabolt. Ezt a boltot úgy kell elképzelni, hogy minden M&M's figurás: ruhák (babától felnőttig minden), írószerek, kulcstartók, evőeszközök, törülközők, poharak stb. Arról nem is beszélve, hogy zacskókba különböző ízű és fajtájú cukorkákat lehet tölteni ízlés szerint a fal mellé állított konténerekből.