AdventuresEverywhere
Sightseeing in NYC
2018. szeptember 14., péntek

Viszonylag későn, az indulás előtti hét elején mondta Jn., hogy 14-17-ig nincsen rám szüksége, ugyanis Floridába repülnek a babával, így csináljak, amit akarok. Azt már a tréning heti NY-i kirándulás végén tudtam, hogy vissza akarok menni, ugyanis nem láttam mindent, amit szerettem volna. Úgyhogy kérdés eldőlt: NY-ba megyek. Gyorsan le is foglaltam WDC – NYC buszt oda-vissza. De aztán gondolkoztam, hogy négy nap NY-ban kicsit sok, így hirtelen ötlettől vezérelve megnéztem, indul-e járat NY-ból a Niagara Falls-hoz. Indult, de csak úgy, hogy Buffaloban át kell szállni. Gondoltam, akkor legyen: szombatot Buffalo-ban, a vasárnapot pedig a Niagara Falls-nál töltöm. Ezeket a buszokat is lefoglaltam. Végül az airbnb-n foglaltam le a szállásomat Buffaloba.

Reggel segítettem Jn-ek összepakolni a floridai útjára, de még így is átcsúszott a reggeli 7:20-as indulás 7:40-re, ami nem nekem volt aggasztó, hanem nekik a repülő miatt. Reptérre menet kitett Jn. a D.-ba lévő vasútállomásra, ahonnan 8:02-kor indult a vonat DC-be (a kalauz volt olyan jófej és nem kellett nála jegyet venni), az Union Station-re, ahol egy kis keresgélés után átszálltam a 10-kor induló NY-ba tartó buszra. Az úton nem volt semmi probléma, nézelődtem, meg amit az ember a buszon csinál: kockul és zenét hallgat. Na meg bejelölgettem térképen a NY-ra kitűzött céljaimat. Negyed háromra érkeztünk meg a 7th Ave és a 27th St.-re, ahonnan elindultam plázát keresni, hogy elmehessek mosdóba. Végül a Manhattan Mall-ban kötöttem ki. 

 

Az első állomás az Empire State Building volt, amit már a NY-i training héten is meg akartam nézni, de végül inkább elhalasztottam, mert féltem, hogy nem érek vissza a buszra. És milyen jól tettem, hiszen júliusban még teljesen más volt a beléptető rendszer: akkor még kígyózó sorok voltak és emberek szolgálták ki a látogatókat, most pedig egy másik bejáraton kellett bemenni, ahol gépek segítségével tudtuk kiválasztani és megvenni a jegyeket. Az alapvető jegy mellett (ami a 86. emeletre szól) a 102. emelet és az éjszakai újralátogatás között vacilláltam, mindkettő kb. egy árban volt és csak az egyiket lehetett választani. Végül az előbbire esett a választásom, amit megmondom őszintén, így utólag kicsit bánom. Megvettem a jegyeket, majd sorban álltam a liftnél, ami először a 80. emeletre vitt fel (közben pedig egy videó játszódott le a lift plafonján, amely köszöntötte a látogatókat), ahol a tervezésről és az építésről volt egy kiállítás, de mindenkit inkább a kilátás érdekelte. Ezután vitt fel minket a lift a 86. emeletre, ahol a szabadban, védő kerítéssel körbevéve fedezhettük fel NY-ot a magasból. Egy-két gukker volt elhelyezve körben, amelyet ingyen lehetett használni és közelebbről megnézni az utcákat. Ekkorra már eléggé feltöltődtem a látványtól, így a 102. emeleti kilátás – bár gyönyörű volt – kicsit soknak éreztem. Egy nem nagy helyen lehetett körbe mászkálni, de a vastag betonfal miatt alig lehetett közel férkőzni az ablakokhoz, a vastag gerendák és a sok ember miatt pedig kicsit kényelmetlen volt. Nálam a kilátás miatti hűha hatás mellett ezek egy kicsit vegyes érzelmeket hagytak bennem, ezért is bántam meg kicsit, hogy nem az éjszakai túrára váltottam jegyet. Végül beszálltam a liftbe és elhagytam az épületet.

 

  

Az ESB után megvettem a metró kártyámat és elmetróztam a Central Parkhoz, hogy körülnézzek az állatkertben, de mire odaértem, sajnos már zárva volt, viszont kárpótlásul pont időben értem oda ahhoz, hogy az aznap utoljára megszólaló Delacorte Clock játékát láthassam (ez az óra szerepel a Madagascarban is). Végül sétálgattam a Central Parkban, onnan pedig elgyalogoltam a Times Square-re, ami így sötétben már sokkal nagyobb élmény volt (ekkor volt este fél 8 óra körül). Egy közeli mekiben megvacsoráztam, miközben kitaláltam, hogy elgyalogolok a pár utcával arrébb lévő Rockefeller Centerhez. Miután odaértem és jegyet szerettem volna venni a Top of the Rock-ra, szomorúan konstatáltam, hogy csak háromnegyed 10-kor induló túrára tudtam volna leghamarabb menni, így hát passzoltam ezt a lehetőséget és elindultam a 34th Streeten lévő 11th és 12th Ave közötti buszmegálló felé, de közben bementem az útba eső Targetbe, hogy vegyek enni- és innivalót a buszra.  

Végül 11-kor felszálltam a Buffalo-ba tartó buszra.

 

24.005 lépést és 14,32 km-t gyalogoltam.