AdventuresEverywhere
Maroon 5
2018. október 2., kedd

Egy hónapja csak úgy kíváncsiságból rákerestem a Maroon 5 idei turnéjára, a Red Pill Blues turnéra, hogy mikor és hol játszanak. Szerencsém volt, hogy eszembe jutott, ugyanis még tudtam jegyet venni a fővárosi koncertjükre, így rögtön le is csaptam egyre. A Capital One Arena ülésrendjét alaposan átvizsgálva megpróbáltam ár-érték arányban a legjobbat kiválasztani és azt hiszem, sikerült is, bár így is kicsivel több, mint 200$-ba került a jegy a szervízdíjjal együtt (és ez még az olcsó kategória volt, mert találtam 1000+$-s jegyeket is). De el kell mondanom, hogy megérte.

Gyorsan eljött a koncert napja, így Jn.-el megbeszéltük, hogy 5-ig vigyázok a babára, átöltözök, aztán fél hatkor indulunk a loviból, hogy 6-ra beérjünk Shady Grove-ba a metróhoz. Persze szokás szerint késve indultunk, de szerencsére időben értünk a metróhoz. Az odaúton arról beszélgettünk, hogy hogy szerettem meg a bandát, milyen kapcsolatom van velük, és kivételesen őket hallgattuk a rádióban.

A metrónál gyorsan feltöltöttem a metrókártyámat, hogy oda-vissza legyen elég összeg rajta, majd felültem a metróra, ami nem sokára el is indult. 50 perces metrózás után értem be a Gallery Pl./Chinatown metróállomásra, ami felett volt az aréna, szóval igazán nem kellett sétálnom sehova.

A sorban állás sem tartott sokáig, gyorsan haladtak a szokásos beléptető ellenőrzésen (táskák átvizsgálása + fémdetektor). Szerencsére a kis MILC kamerát nem vették el az átvizsgálás során, annak ellenére, hogy ki volt írva, hogy professzionális kamerát (és egyéb felvevő eszközt) nem lehet bevinni.

A 101-es szektor keresése során (kb. az egész arénát körbe kerültem, mert persze a rossz irányban indultam el) vettem magamnak egy kólát meg popcornt (hatalmas adag), majd beültem a helyemre.

Az amerikai koncerteknél szokás, hogy a tényleges előadó előtt játszik egy előzenekar és ez most sem volt másképp: pontosan 7:30-kor csendült fel Julia Michaels hangja és fél óráig énekelt a félig megtelt arénának.

Ezután egy félórás szünet jött, mialatt lebontották az előzenekar felszereléseit és díszleteit, közben egy csomó ember kiment, majd fél 9-hez közeledve az aréna kezdett fokozatosan megtelni és mire lekapcsolódtak a fények, teltház lett.

Pár perccel fél kilenc után egy kivetített videóval indult a koncert és innentől olyan gyorsan eltelt az idő, hogy az egy és háromnegyed órás koncertet kb. 10 percnek éreztem. Azt mondanom se kell, hogy kb. az első öt perctől fogva az egész aréna állva bulizott és énekelt. A banda szinte csak slágereket énekelt, Adam minket is énekeltetett meg egy csomót magyarázott, végül a Sugar utolsó dallamai után meghajoltak és véget ért a koncert. (Lejátszási lista itt.)

 

Kifelé menet jó szokáshoz híven mindenki nyomult, mint a birkák, de szerencsére a folyósón ritkult a tömeg. A megfelelő kijárat keresése közben vettem magamnak egy pólót és elhagytam az arénát. Lent a metróállomáson persze szintén teljes tömeg volt. Hamarosan begurult a metró is, úgyhogy mindenki elindult a kocsik irányában és miután elhangzott, hogy a következő metró csak húsz perc múlva jön (ekkor volt már fél 11), az egész tömeg benyomakodott a kocsikba, szóval konkrétan úgy voltunk bent, mint a heringek a dobozban, még kapaszkodni se kellett, mert tartottuk egymást. Szerencsére az első megálló rögtön a Metro Center volt, ahol három metró csomópontja van, így a tömeg fele el is hagyta a szerelvényeket.

Shady Grove-nál, a végállomáson Ubert hívtam, aminek segítségével végül éjfél után pár perccel hazaértem.