AdventuresEverywhere
HITS at Saugerties #2
2018. augusztus 19., vasárnap

Szombaton reggel tettem egy fél órás sétát, majd nemsokkal azután, hogy visszaértem, elsétáltunk a Village Diner-be J.-val, meg a bébivel, ahol a többiekkel találkoztunk. Miután visszaértünk a házba, összepakoltam a baba cuccait és mentünk a verseny területére. Legfőbb célom az volt, hogy Jn-ről és C.-ről képeket csináljak.
Először C. került sorra, akit végig tudtam fényképezni, de Jn. számának a felétől W. elkezdett sírni a meleg, az álmosság és az éhség miatt, úgyhogy mi ketten visszamentünk a boxokhoz. Míg a baba aludt, J. elköszönt, hiszen ő ment haza. 1 óra után megjött a vihar. Mivel a mi helyünk az istálló legszélén volt, így a vízszintesen hulló eső bevágott a folyosóra, de a szél is tette a dolgát, úgyhogy gyorsan mentettük a menthetőt, majd öten nyomorogtunk a cuccokkal egy boxban a három kutyával. A tető felépítése miatt (egy szakaszon süllyesztett, kettő között pedig rés van) még így se menekültünk meg teljesen az eső elől, hiszen a cseppek becsapódtak a résen. Mivel olyan hevesen esett az eső, hogy csak másfél óra után tudott Jn. kiszaladni a kocsiért, hogy beálljon a folyosóra, én pedig bepakoltam a babát, majd elmentünk a szervezőbizottság irodájához, ahol közölték, hogy legalább egy órás késéssel, de folytatódni fog a verseny.

 

Összeszedtük Caymant is, a lányok pedig a másik két kutyát a másik kocsiba és visszamentünk a házba, ahol megebédeltünk. Közben Jn. és C. is megkapta az emailt, miszerint a versenyt aznapra eltörlik, így kaptunk egy szabad délutánt. Én a lányokkal bementem a városba körbenézni, Jn. pedig elment a babával bevásárolni. A lányokkal hamarabb hazaértünk, ők visszamentek az istállókhoz, én pedig maradtam a házban, hogy megvárjam Jn.-t, hogy átadja a babát és ő is mehessen a loviba. Elvoltunk kettesben, míg először a lányok, majd Jn. is visszaért, hogy fél óra múlva menjünk a Miss Lucy’s Kitchenbe egy utolsót vacsorázni.

 

 

Vasárnap mindenki egy kicsit későn ébredt, így a házban reggeliztünk, aztán a többiek mentek az istállókhoz. Jn. írta, hogy később sem fogunk kimenni a versenyre, így amellett, hogy csináltam magamnak ebédet, elkezdtem összepakolni. Végül három körül Jn. is megjött és egy óra alatt gyorsan összepakoltuk a házat, majd indultunk is a rendezvény helyére, de előbb még bekanyarodtunk a DunkinDonuts elé (enyém a jobb felső, hideg karamellás italt kértem, az eredmény finom volt). Amíg a többiek bepakolták a lovakat a trailerbe és mindent a helyére tettek, én elmentem a babával sétálni egyet. Végül háromnegyed hat után elindultunk hazafelé. Az úton megszerkesztettem a szombaton készített képeket, majd beszélgettünk. Hazafelé is aludt a picur, ezért nem is álltunk meg sehol, hogy minél hamarabb hazaérjünk. Fél 12 után tett ki minket Jn. a kutyákkal a háznál, ő pedig ment tovább a lovardába, hogy kipakolják a lovakat. W.-t átadtam az apjának, hogy kettesben lehessenek, én addig kipakoltam a cuccomat és beszéltem apuval FaceTimeon.