AdventuresEverywhere
Above the clouds
2018. július 23., hétfő

Amikor a felértünk a reptérre, anyutól a kocsiban köszöntem el, apu jött be velem az épületbe. A pultszám még nem volt kiírva a táblán, így várnunk kellett kb. fél órát, addig persze azon paráztam, hogy vajon mit kell kipakolni a kisbőröndből. Persze végül semmit, mert mérés nélkül is elfogadták (utólag már bánom, hogy nem pakoltam több cuccot). A váróteremben apától is elköszöntem, majd minden nálam maradt cuccommal elindultam a terminálok felé. Az átvizsgálókon minden gond nélkül átjutottam. Ezután egy bő egyórás várakozás következett, mire a kapu számát is kiírták. A beszállás után csak egy óra múltán indultunk el, a repülés pedig 2 óra volt, hogy aztán leszálljunk Helsinkiben. 3 óra helyett a késés miatt már csak két órám volt átszállni, így célirányosan el is indultam a kiírt kapuhoz. Kényelmesen sétálva pont időben értem oda, csak éppen kajálni nem volt időm, de nem problémáztam miatta, mivel tudtam, hogy fognak adni a repülőn kaját. Ezúttal a repülőút 10 óra volt, éppen elég ahhoz, hogy szétüljem a fenekem. Az időt egyébként olvasással, alvással, nézelődéssel és filmnézéssel (Midnight sun, tetszett) töltöttem el. Kaját tényleg adtak, ami viszont pocsék volt – szerintem.
Az amerikai vámhatáron sem volt semmi probléma, a sor sem volt hosszú és gyorsan is haladtunk. A vízummal nem problémáztak és ujjlenyomatot se vettek, gondolom, mert már a vízum igénylésekor megtörtént. Amikor kijöttem a váró részbe, ketten vártak rám a CC-től. Ahogy hozzájuk mentem, kérdezgették, hogy hogy utaztam, fáradt vagyok-e, meg mondták, hogy várni kell még másokra. Kb. 1 órát vártunk, aztán felvett engem egy kisbusz, amiben három másik lány, és egy fiú ült, mind svédek. Az egyórás út alatt beszélgettünk, majd meg is érkeztünk az egyetemre, ahol a tréningeket tartották.